a három kedvenc helyemről

Ha megkérdeznék tőlem, melyik a kedvenc pesti épületem, kapásból rávágnám a Müpát. Viszont ha azt mondanák, soroljam fel a három kedvenc helyemet, akkor nagyon fognám a fejem. Kemény dió, hiszen rengeteghez köt valamilyen emlék, jó, vagy rossz, vagy enyhén szólva ködös. Azért mégis megpróbálom felállítani a top hármat, hátha ti is kedvet kaptok bedobni valamelyikben egy-két szigorúan csak narancslevet.

Kezdjük a Roham bárral. Oké, uncsi már folyton róla hallani, elvégre nem egy eldugott és népszerűtlen helyszín, azonban számomra már-már törzshely a túl kedves pultos sráccal, az őrülten menőn kinéző festett falaival és az udvarban található nyugis dohányzójával. Ha kortárs művészetre vágysz, mégpedig kortárs irodalomra, performanszokra sőt, koncertekre, akkor ott a helyed. Hétről hétre akad olyan rendezvény, ahol minimum egy költő, zenész vagy festőművész megfordul. Egyetlen hátránya az udvarban működő zumba terem, ami olyan szempontból tökéletes, hogy nyitott ajtónál könnyen nézegetheted a szexi fenekeket, azonban a zene hangos és kiáltoznak folyamatosan. Viszont ez sem vesz el a hely értékéből, számomra már „Rohamos” stílus az edzés zaja mellett beszélgetni.  

Keleti országnak Keleti Blokkot! Aha, A. Keleti. Blokkról. beszélek. Imádom. Ha elunnám ott magam, átruccanhatok a Dürerbe, mellette van. Sajnos ez nem olyan helyszín, ahová bármikor és bárhogy bejuthatsz, hiszen feltörekvő vagy már hú, de csúcsra tört zenekarok próbatermei találhatók itt, viszont ha sikerül, és megmászol három emeletet, fenn csak érdekes dolgok történhetnek. Főleg este, hiszen a legtöbbször akkor folynak a próbák, meg persze a borok. Minden hangstúdió más tervezéssel bír, a legó teremben például legós poszterek, képregények és egy hatalmas legó figura fogad minket. Megvan a fílingje a csupa laza beszélgető arcnak is a folyosón, miközben a termekből gitárhangok szűrődnek ki. A pult becsületkasszás, ha olyanod van és kell egy fröccs, odamész, dobsz egy kis pénzt a gyűjtődobozba, de senki nem felügyel. A Keleti Blokkban barangolni is szabad. Foteles szobák ősrégi, mégis működő zongorával és festők műtermei bukkanhatnak elő. Vagy a mosdó. Igen, talán női mivoltomból kifolyólag, ám nekem az a kedvencem. Festékfoltos csap, kreatív falfestmények, koedukált vécé, fogkefék, egy konyhabútoron poharak, tányérok. Egyesek szinte itt élnek.

      

Aztán harmadiknak ott a Calgary a Frankel Leó utcában. Az ajtón kissé Gyűrűk Urás felirat, miszerint csak művészek és bohémok lépjenek be. Ilyenkor mindig kicsit eltántorodom, hogy akkor nekem szabad-e, viszont olyankor jön Viki néni, a hajdan ismert színésznő és modell, aki karon fog és beinvitál. Romkocsma érzetem támad, viszont ezek mind Viki néni személyes holmijai, a papagáj ketrecben fotók ma is neves zenészekkel, színészekkel, egy kis vitrinben ékszerek, régi babák. A pinceszinten kanapé és még több érdekesség, lemehetsz olvasni sőt, ha nem vinnél magaddal semmit, ami lefoglaljon, még könyvet is találsz, persze nem polcon, hanem itt-ott elszórva. De mi a legeslegjobb?! Addig vannak nyitva, ameddig vendég van. Legutóbb is reggel hétig tartott a banzáj. Ez persze nem a hivatalosféle buli – Valentin-napkor, Viki néni születésnapján (október 23-a) és névnapján mindenképpen kutassátok fel a (másik nevén) Tündérbárt. Ide a végére azért egy kis spoiler alert: Viki néni üzeni, hogy igencsak el kellene egy-két segítő kéz a már meglévő pultos lány mellé, aki (már most meg tudom mondani) fizetése mellé rengeteg izgalmas történettel is gazdagodna. Meg persze az én látogatásaimmal.