Mapplethorpe és a nemi szervek

A Ludwig Múzeum legújabb különlegessége a Robert Mapplethorpe amerikai fényképész életművét bemutató kiállítás. Én is ott jártam - hogy ne jártam volna, amikor múzeumkedvelőnek bűn egy ilyet kihagyni. A pénztárnál szépen kifizettem a jegyet, mellé pedig kaptam egy csomó prospektust az elkövetkezendő kiállításokról. (Ami, meg kell jegyeznem így zárójelben, a Ludwig Múzeum egyik legkirályabb a dolga, mert ha széthajtjuk ezeket, iszonyat vagány posztereket kapunk.) Figyelem! Erogén zóna következik a javából!

Fellifteztünk Dani haverommal a harmadikra, az unott jegyszedő lepecsételte a jegyünket és már nézelődtünk is. Dani eleinte megijedt, hogy olyan helyre vittem, ahol Louise Bourgeouis-król, meg számunkra teljesen ismeretlen nyolcvanas évekbeli színészekről lesznek portrék. Aztán beindult a dolog, ahogy Mapplethorpe önarcképeihez értünk. Személyes kedvencem az 1988-ban készült Self Portait, amelyen Mapplethorpe-ot körbeöleli a sötétség. A fényképen sétabotjának feje, illetve az ő arca lebeg csupán a semmiben. Nézem őt, aztán a botra siklik a tekintetem, és így újra, meg újra. Mapplethorpe-tól szokatlan fotó ez, hiszen nem terül el rajta olyan „művészkedősen”, nincsenek nemi szervek, sehol egy meghökkentő részlet. Öreg, gondterhelt és beteges: mi tudjuk, hogy ekkor már csak egy éve volt hátra az AIDS-cel folytatott küzdelméből. A halálfejes sétapálca és a sötétség, ami a bizonytalanság és baljósság érzetét kelti, csak még inkább kihangsúlyozzák, hogy valami nagyon nincs rendben a fotó készültekor. (Zseniális fotó.)

A kiállítás felépítését dicsérendő, hogy a semleges bevezető után szép fokozatosan találkozunk egymás után perverzebbnél perverzebb alkotásokkal. Olyanokkal, amikre a szomszéd Rozi néni csak annyit mondana: „Pisti, gyere már, ez valami felháborító”. Dagerrotípiák egy homoszexuális pár együttlétéről. Pénisz összekötözve. Maga Mapplethorpe kifeszítve. Fenekek. Végbélnyílás. Aktok. Pillanatképek a számtalan hasonló fénykép közül.

Tudjátok, furcsa, ugyanakkor felszabadító érzés volt úgy rátekinteni egy nemi szervre, hogy az csak tárgy, egy testrész, mint egy kéz vagy láb, ahogy egyébként is kezelni kellene az ilyet és nem elpirulva másra terelni a szót. Nálunk ez továbbra is súlyos téma. A mögöttünk sétáló idős német házaspár azonban állítom, lazábban kezelte a zokniba csomagolt herezacskót, mint mi, fiatalok.

Ahogy itt ülök és nyomogatom a billentyűket, az jutott eszembe, kinek is ajánlanám a kiállítást. Azon kívül, hogy természetesen mindenkinek. Ami biztos: olyan ne látogasson el, aki nem nyitott a kortárs –már, ha lehet a nyolcvanas éveket kortársnak hívni - törekvésekre, aki nem tűri a meztelenséget, a kitárulkozást, az erotikát. Aki nem tudja befogadni, hogy Mapplethorpe annak ellenére, hogy Patti Smith személyében élettársra lelt, homoszexuálisnak vallotta magát, és bizony (itt jön megint Rozi néni felkiáltása) lesz olyan fénykép, amikor egy ostor lóg ki a művész végbélnyílásából. Fel kell ezekre készülni.

Aki pedig álmélkodni szeretne, összeegyeztetni magában az olyan ambivalens érzéseket, mint a gyönyör és undor és ezt élvezné is, annak mindenképpen ott a helye. Én azt mondom, megéri egy ilyen népszerű és polgárpukkasztó személyiség kiállítására kinyitni a pénztárcánkat, ha már idehozzák szinte a lábaink elé, Pestre. 

Véleményem szerint ne látogassunk el úgy, hogy nem olvasgattunk előtte néhány honlapot Mapplethorpe-ról. Így válnak érthetővé bizarr önarcképei, témaválasztásai, illetve azok időben való elhelyezkedése.

Továbbá megemlíteném, hogy az ajándékboltban tök diákbarát áron tök menő dolgokat szerezhetünk be akár a kiállításhoz, akár más alkotóhoz kapcsolódóan. Ha megsértődtünk a Ludwig Múzeumra és az egész világra ennyi péniszért, legalább éljük ki magunkat a tárlat végén. Én mondjuk enélkül is megtettem.

A kiállítás by the way szeptember 30-ig megtekinthető. Addig annyiszor megnézhetjük Rozi nénivel, ameddig meg nem szokja a látványt. Ja, és Dani üzeni a Ludwig Múzeumnak: mocsok bátrak vagytok!