a három kedvenc helyemről

Ha megkérdeznék tőlem, melyik a kedvenc pesti épületem, kapásból rávágnám a Müpát. Viszont ha azt mondanák, soroljam fel a három kedvenc helyemet, akkor nagyon fognám a fejem. Kemény dió, hiszen rengeteghez köt valamilyen emlék, jó, vagy rossz, vagy enyhén szólva ködös. Azért mégis megpróbálom felállítani a top hármat, hátha ti is kedvet kaptok bedobni valamelyikben egy-két szigorúan csak narancslevet.

Kezdjük a Roham bárral. Oké, uncsi már folyton róla hallani, elvégre nem egy eldugott és népszerűtlen helyszín, azonban számomra már-már törzshely a túl kedves pultos sráccal, az őrülten menőn kinéző festett falaival és az udvarban található nyugis dohányzójával. Ha kortárs művészetre vágysz, mégpedig kortárs irodalomra, performanszokra sőt, koncertekre, akkor ott a helyed. Hétről hétre akad olyan rendezvény, ahol minimum egy költő, zenész vagy festőművész megfordul. Egyetlen hátránya az udvarban működő zumba terem, ami olyan szempontból tökéletes, hogy nyitott ajtónál könnyen nézegetheted a szexi fenekeket, azonban a zene hangos és kiáltoznak folyamatosan. Viszont ez sem vesz el a hely értékéből, számomra már „Rohamos” stílus az edzés zaja mellett beszélgetni.  

Keleti országnak Keleti Blokkot! Aha, A. Keleti. Blokkról. beszélek. Imádom. Ha elunnám ott magam, átruccanhatok a Dürerbe, mellette van. Sajnos ez nem olyan helyszín, ahová bármikor és bárhogy bejuthatsz, hiszen feltörekvő vagy már hú, de csúcsra tört zenekarok próbatermei találhatók itt, viszont ha sikerül, és megmászol három emeletet, fenn csak érdekes dolgok történhetnek. Főleg este, hiszen a legtöbbször akkor folynak a próbák, meg persze a borok. Minden hangstúdió más tervezéssel bír, a legó teremben például legós poszterek, képregények és egy hatalmas legó figura fogad minket. Megvan a fílingje a csupa laza beszélgető arcnak is a folyosón, miközben a termekből gitárhangok szűrődnek ki. A pult becsületkasszás, ha olyanod van és kell egy fröccs, odamész, dobsz egy kis pénzt a gyűjtődobozba, de senki nem felügyel. A Keleti Blokkban barangolni is szabad. Foteles szobák ősrégi, mégis működő zongorával és festők műtermei bukkanhatnak elő. Vagy a mosdó. Igen, talán női mivoltomból kifolyólag, ám nekem az a kedvencem. Festékfoltos csap, kreatív falfestmények, koedukált vécé, fogkefék, egy konyhabútoron poharak, tányérok. Egyesek szinte itt élnek.

      

Aztán harmadiknak ott a Calgary a Frankel Leó utcában. Az ajtón kissé Gyűrűk Urás felirat, miszerint csak művészek és bohémok lépjenek be. Ilyenkor mindig kicsit eltántorodom, hogy akkor nekem szabad-e, viszont olyankor jön Viki néni, a hajdan ismert színésznő és modell, aki karon fog és beinvitál. Romkocsma érzetem támad, viszont ezek mind Viki néni személyes holmijai, a papagáj ketrecben fotók ma is neves zenészekkel, színészekkel, egy kis vitrinben ékszerek, régi babák. A pinceszinten kanapé és még több érdekesség, lemehetsz olvasni sőt, ha nem vinnél magaddal semmit, ami lefoglaljon, még könyvet is találsz, persze nem polcon, hanem itt-ott elszórva. De mi a legeslegjobb?! Addig vannak nyitva, ameddig vendég van. Legutóbb is reggel hétig tartott a banzáj. Ez persze nem a hivatalosféle buli – Valentin-napkor, Viki néni születésnapján (október 23-a) és névnapján mindenképpen kutassátok fel a (másik nevén) Tündérbárt. Ide a végére azért egy kis spoiler alert: Viki néni üzeni, hogy igencsak el kellene egy-két segítő kéz a már meglévő pultos lány mellé, aki (már most meg tudom mondani) fizetése mellé rengeteg izgalmas történettel is gazdagodna. Meg persze az én látogatásaimmal.

            

vége lesz

most már mocskosul itt a vége a vizsgaidőszaknak és akkor újra támadok friss és ropogós csodákkal. imádjátok majd. it'll be like a shot in the head.

Beleszól a design a tojástartóba

Nemcsak azért írok Valicsek Éva ötletéről, mert csodásnak tartom. Hanem, mert megdöbbenve kellett szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy ez az elképesztő újítás alig-alig szerepel egyelőre magyar nyelvű honlapokon, pedig – igenis magyar és igenis fantasztikus. 

 

Egyébként egyből megkaptam, hogy ebben mi a szuper. Nos, a kevésbé hozzáértő olvasóknak elmondanám, hogy a design nem attól lesz design, hogy valami szép. Hanem, hogy egy adott tárgyat akár funkciójában tökéletesít és ezt méghozzá egyszerű és nagyszerű úton teszi. Amely tervező eléri ezt termékén, az jó designt alkalmaz. Ezek közé sorolható Valicsek Éva soproni hallgató tojástartója is.

Szóval, akkor pontosan mi is ebben a csúcsszuper? Először is, hogy igyekszik azt a problémát megoldani, miszerint a hagyományos tojástartóban a kisebb tojások megfordulnak, megdőlnek. Éva olyan tojástartót álmodott meg ennek orvoslására, amely állíthatóságával különböző méretű tojásokat is ugyanolyan stabilan megtart.


Az egyetemistát zavarta továbbá, hogy a boltok polcán nem lehet egyből szemügyre venni az megvenni vágyott tojást, mivel a fedőrész nem enged egyből belátást a doboz tartalmába (még az áttetsző műanyag tojástartók sem). Éva viszont ezt is megoldotta karton lemezek és befőttes gumik alkalmazásával, amelyek a stabilitás mellett láthatóvá is teszik a tojásokat.

Továbbá fontos követelménynek tekintette a könnyű szállíthatóságot is és erre a tojások nélküli karton tökéletes, hiszen könnyedén összehajtható. Mi több, egy csepp ragasztó nem érte a terméket, hiszen a kartonlemezek csupán egy ponton vannak rögzítve az alaplaphoz.

Mégis, gyenge pontként említhető, hogy esésnél a Valicsek Éva által megálmodott tárgy valószínűleg nem védi annyira a tojásokat, mint a hagyományos darab. A tervezőnőnek mégis az a véleménye, hogy a befőttes gumik és a kivágott lyukak biztonságosan tartják a helyükön őket, tehát tojástartója nemcsak az esésnek, hanem szinte bármilyen oldalirányú erőnek is ellen tud állni.


Mindezek ellenére a termék egyelőre még csak szimpla ötlet. Annak ellenére, hogy nemrég telefonhívást kapott egy horvát érdeklődőtől, egyelőre még csak a tárgyalások folynak a gyártásról. (Nagyon remélem, hogy hamarosan látható és tapintható lesz ennek eredménye, bár szomorúnak tartom, hogy nem magyarok keresték fel Évát.)

Be kell vallanom, hogy Éva ismét rádöbbentett arra, milyen csodás dolog is a design, hogy olyan hétköznapi tárgyakat lehet újraálmodni vele, amire nem is gondolnánk. A szürke hétköznapokba olvadt hagyományos tojástartó, aminek arculatán egy percet sem töprengünk, most, egy kis változtatással élénk színfoltot hozott az életünkbe Évának köszönhetően. Ez jó design.

(a BBC cikke alapján, megtaláljátok a felsőfokon.hu-n)

Apokrif öttanúk – laza fiak felolvasóest

Roham bár, március tizenhárom. Laza fiak, Apokrif lapszámbemutató. A meghívón az állt, tavasznyitás, igaz, másnapra megjött a hó. Bennem viszont megmaradt valami zöld, csírázó az elhangzott versek nyomán. Most gondolnátok, hogy ez nyálas, meg fúj, de lányos duma, viszont azt kell, hogy mondjam, még tegnap is, amikor a tavaszi ballonkabátomban és cipőmben sétáltam hazafelé a hóviharban, Kerber Balázs gondolatai ugrottak be többek között és tartották bennem a lelket, miszerint "a hideg átjárta a gyomrom" olyannyira, hogy kétszer is megbántam, hogy nem bundában járok fürdeni.

Reichert Gábor, az Apokrif kritikusa vezeti az estét. Egy kis bevezetés után felszólítja a színpadra Biró Krisztiánt, akinek sok tekintetben mi vagyunk az elsők: nemcsak újonc az Apokrifban, hanem még a közönség elé is most áll ki először. A rapről átpártolt laza fi izgul egy picit, mi is izgulunk érte, de aztán mesél magáról, meg Kurityánról, a falujáról, publikációiról, megemlíti az őt felkaroló Zemlényi Attilát, és jöhetnek is a versek. Olyan címekkel találkozunk, mint a Mégis otthon, Lehettem volna mérnök, Damaszkuszi út 82. alá, vagy a Valamelyikünk. Szinte mindben találni valami megkapó játékot a szavakkal, mint a: "ha te felsegítesz a földről, én felsegítem a kabátod". Érdemes lesz figyelni Krisztiánra.

Őt követi a rutinos laza fi, Kerber Balázs, aki elárulja, hogy idén vagy jövőre várható első kötete. Remélhetőleg olvashatjuk majd benne a most elhangzott Foszlányokat, Peronokat vagy a Bowlingot. Költészete Tóth Árpádéra emlékeztet a természet élettel teli megjelenítésével és frappáns megszemélyesítésével, amibe viszont magát is folyton belehelyezi, mint álmos, asztalon fekvő, pizsamában megdermedő egyetemistát. Nagyon kerberbalázsos. Várjuk a kötetet. Én legalábbis biztosan.

Balázst Hó Márton cseréli sapkával a fején, Apple logóval a gitárján, időrablók felirattal a pólóján és fület melengető énekhanggal. Szó esik a metróról meg arról, hogy tetszett neki egy lány, akihez azonban nem mert odamenni. Ez kár, mert néhány hang eléneklése után tutira elolvadt volna még ebben a nagy Hóban is. (Jól van, hülye poén, de nem hagyhattam ki.) Márton egyébként már olyan bandák előtt is játszott zenekarával, a Jégkorszakkal mint a Heaven Street Seven vagy a Péterfy Bori & Love Band. Ez mi, ha nem laza?

A következő felolvasó a slam poetry műfajában már bizonyított Szabó Márton István, aki viszont Krisztiánnal együtt most szintén friss szerzőnek számít. Az Apokrif előtt a Holmiban és az Ex Symposionban is közölték írásait. Állítása szerint inkább a szabad formát szereti, ami a felolvasott versekben igazolódik is. József Attila Mamája hangzik el könnyeden átírva, a Pipere ódában pedig női szerepbe bújik (vagy egy borotváéba, váó), amiben csúnyán eldobják őt. (Nagyon csúnyán.) Alkotásain és előadásmódján érződik egyébként a slam hatása, habár ez inkább különleges ízt ad felolvasásának, mintsem hogy zavaró tényező lenne.

Végül pedig Palágyi László ragadja meg a mikrofont, aki rövid eltűnés után most ismét ránk talál a Rohamban, mi pedig rá a Sehonnaiban vagy az Utazásban és még Fehér Renátónak is üzen a Legalább senkiben, melynek soraiban megbújik filozófiája a költészetről. Sőt, nála találkozhatunk végre (hallelujah) egy kis közélettel is: az Egy országban egy kis kritika a lírai énnel összevonva ("ország alakú pocsolya, nem látom magam benne"), a Voltam ködösben pedig egy kis cinizmus szomszéd országunk irányába, ahonnan egyébként ő is származik. Őszintén megmondva, habár ez jóval élesebb téma, mint a borotvák, mégis felráz és humorával az est kellemes befejezését adja.

Szóval, most az összefoglalás. Leginkább olyasmiről, hogy biztos gagyi vagyok, mert semmi gonoszat nem mondok senkiről. Erre csak azt mondanám, ha találtam is valami kritizálhatót, az annyira eltörpül, hogy nem fecséreltem rá sem időt, sem helyet. Szerintem mindegyik laza fi megérdemelten állhatott fel a színpadra 13-án. Megérte elmennem a Rohamba. Kíváncsian várom, hogy április 11-én, a következő esten is mindenki ilyen laza lesz-e.

(az eredeti cikk itt olvasható.)

new tojástartó

nem hiszem el bazmeg, hogy erről nem cikkeznek itthon!! MIÉRT?! magyar design és külföldiek számolnak be róla. szégyen.

vétéef

nézzétek meg, nagyon királyak (ugly renaissance babies).